|
Raktárkezelő, számlázó program

Raktárkezelő és számlázó programunk egyedülálló
módon testreszabható. Nincs is alapprogramunk, minden ügyfelünk
egyedi, csak az ő igényének megfelelő programot kap. Mindezt
azonnal megkaphatja, nem kell a fejlesztésre hónapokat várnia,
és nem fog a végén kiderülni, hogy mást szeretett volna,
mint amit kapott. Ugyanis a mi egyedülálló levédett rendszerünkkel
a helyszínen állítunk be mindent a programban, amire igény
van. Így nem kell azért fizetni, amire nincs szüksége, és
nem fog hiányozni semmi a programjából.
Tehát Önnek csak annyi a dolga, hogy egy beszélgetés
keretében elmondja hogy hogyan működik a cége, és pontosan
mire van szüksége, és mi ennek alapján elkészítjük a részletes
árajánlatot, és akár azonnal le is telepítjük a kért egyedi
programot a helyszinen.
A program telepítés közben és után azonnal kipróbálható,
tesztelhető. Amennyiben nem felel meg a kért feltételeknek
a program kipróbálás után, és nem tudjuk beállítani olyanra,
amire szükség van, akkor természetesen nem kell kifizetni
a programot. Az így elkészült egyedi program garantáltan
hibamentes lesz, és utólag bármikor átalakítható, bővíthető.
A programunkban lehetőség van kockázat nélkül gyakorolni.
A gyakorló üzemmódban az éles adatoktól függetlenül mindnet
ugyanúgy megtehet mint az éles adatokkal, de az éles adatokra
nincs semmilyen hatással. Nagyon hasznos ha az ember ismerkedik
a programmal az elején, vagy esetleg egy olyan funkciót
akar használni, amit eddig nem, és szeretne biztos lenni
benne, hogy semmit nem ront el miközben kipróbálja azt.
A programban többféle módszer is van arra, hogy
az adatok elveszését meggátolja. Arra is nagy hangsúlyt
fektettünk, hogy a program folyamatosan ellenőrizze, hogy
nincs-e valamilyen hiba az adatokban, és a kezelő kézzel
is lefuttathat hibakeresést, mely az összes elképzelhető
hibára leteszteli a programban levő adatokat. Ezzel időben
észrevehető ha bármilyen okból (pl hardver hiba) valami
hiba kerül a rendszerbe, és a program sok esetben képes
is az ilyen hibákat javítani.
A legegyszerűbb kis trafiktól a többezer négyzetméteres
több kasszás nagyáruházig, bármilyen területen használható
programunk.

Töltse le demó programjainkat
és nézze meg a saját szemével a hihetetlen rugalmasságát
és kezelhetőségét erre a linkre kattintva.

Tekinse meg, vagy töltse
le bemutató videóinkat.
Válasszon a lejátszó alsó
részén található menüből a bemutatók közül.
DiamondPlayer
Teljes képernyős üzemmód (Kilépés az ESC billentyűvel)
Az
éppen játszott videó letöltése jó minőségben (AVI formátumban)

Nézze
meg vagy töltse azt a rövid könyvet, mely segít eligazodni
a raktárkezelő, számlázó programok világában.

A teljesség igénye
nélkül egy felsorolás, hogy miket kezel a programunk:
-Távsegítség, mellyel képes az ügyfél átdani a számítógépének
a vezérlését interneten keresztül ügyfélszolgálatunknak,
így szinte bármmilyen problémát tudunk kezelni távolról.
-Végösszeg szóbeli kimondása a gép hangszóróján keresztül.
-Adatátadás EXCEL-be. (törzsadatok, kimutatások)
-WEBáruház kapcsolat.
-Szavatossági idő kezelés.
-Jövedéki nyilvántartás VPOP-nak megfelelő rendszerben.
-Vonalkódolvasó kezelés
-Vonalkódnyomtató kezelés, cimkenyomtatás árucikkhez vagy
vevőkhöz törzskártyához.
-Mobil vonalkód gyűjtő kezelés, leltározás.
-Vonalkódnyomtatós digitális mérleg kezelés.
-Vevői és szállítói megrendelések nyilvántartása, követése,
automatikus szállítói rendelés készítés.
-Készletfoglalás lekezelése.
-Fordított ÁFA kezelés
-Bizonylatok végösszegének 5 Forintra kerekítése
-Bizományba adott és vett készletek kezelése, pontos elszámolással,
kimutatásokkal. Képes lekezelni azt az esetet is ha valamiből
van saját és bizományos készlet is. Képes lekezelni ha bizomány
kapunk és azt továbbadjuk bizományba.
-Ügynöki jutalékszámítás, sokféle számítási módszerrel.
-Kiegyenlítetlen és kifizetendő bizonylatok nyilvántartása
részkiegyenlítés nyilvántartással.
-Leszámlázatlan szállítólevelek kimutatása akár részkifizetésekkel
együtt is.
-Több péntárkezelés (deviza is)
-Pénztárbizonylat nyomtatás
-Több bankszámla kezelés (deviza is)
-Több távoli telephely összekötési lehetőség Emailes adatfrissítéssel.
(árucikkek partnerek, bizonylatok, készletek átadásával)
-Fizetendő, levonható ÁFA kimutatás, listák könyvelés számára
-Könyvelő programba azonnali vagy időszakos adatátadási
lehetőség.
-Könyvelő programba adatátadási lehetőség lemezen (USB drive)
vagy modemen.
-Több száz vagy ezer kimutatás akár egyedi kérésnek megfelelőek
is. A kimutatások kérhetőek képernyőre, nyomtatóra, EXCEL
táblázatba és grafikonba is.
-Export-import kezelés, deviza számla kiállítás.
-INTRASTAT kimutatás készítés és filekészítés.
-Sokféle kedvezményrendszer (bármi megoldható!)
-Több féle árucsoport kezelés. (árufőcsoport)
-Tetszőlegesen alakítható a bizonylatok nyomtatási képe.
-Áru gyártás-szétszerelés lekezelése
-Göngyöleg kezelés (palack, rekesz)
-Leltározás, teljes- vagy részleltározás lehetőséggel. Vonalkódgyűjtős
leltározás lehetősége.
-Gyáriszám kezelés.
-Széles körű kezelői jog korlátozási rendszer.
-A műveletek automatikusan naplózódnak, és utólag megnézhető
mikor ki mit csinált.
-Bármilyen nyomtató használható
-Szigorú számadású bizonylattömb kezelés és ABEV programba
adatok átadása.
-A bizonylatok kinyomtathatóak rögzítés előtt is ellenőrzési
okokból.
-Idegen nyelvű modul, ahol kezelőkhöz rendelhető hogy kinek
magyar és kinek idegen nyelven működjön a program. Az idegen
nyelvű üzenetekhez az ügyfélnek kell kitölteni egy táblázatot,
hogy mely üzenetek helyett mi jelenjen meg az idegen nyelvű
kezewlőknek.
-PDA-n (kézi számítógép) történő bizonylatkiállítás, számlázás.
-Felszólítólevél és egyenlegközlőlevél nyomtatás.
-Késedelmi kamat számítás.
-Banki terminálprogramba utalandó adatok átadása.
-Árucikk katalógus és rendelő programmal kapcsolat, pl autóalkatrészforgalmazó
nagykerek.
-Csoportos számlázás.
-Szortiment kezelés.
-Termékdíj kezelés.
-Helyettesítő árucikk kezelés.
-Minimum készlet kezelés.
-Újrarendelési készlet kezelés.
-Árukhoz rendelt kép kezelés.
-Interaktív leírás, videókkal.
-A táblázatok oszlopai kezelőnként letilthatóak vagy engedélyezhetőek.
-A táblázatok oszlopsorrendje kezelőnként szabadon átrendezhető
és eltárolódik.
-A táblázatok oszlopainak a szélessége kezelőnként beállítható,
és eltárolódik.
-A legújabb program Interneten vagy modemen letölthető bármikor.
-A régi rendszeréből az adatok átvehetőek a legtöbb esetben
sikeresen, így nem kell az alapadatokat kézzel feltöltenie.
-DOS-os és WINDOWS-os programváltozat. A két verzió hasonló
tudású, csak a gépigény és a kezelői felület eltérő.
-Amennyiben van fejlesztési javaslata, kérjük írja meg nekünk:
javaslat@diamond.hu
vagy webjavaslat

Kérjük itt jelentkezzen
hírlevelünkre, melyekben hasznos információkat küdünk ki
a Raktárkezelő, számlázó programmal kapcsolatban.
 |